Cégalapítás külföldön

Cégalapítás külföldön

Cégalapítás külföldön

2021. november 18. - Symfalogic Corporation

Érdemes elgondolkozni azon, hol érdemes céget alapítani, itthon vagy külföldön, hisz mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Sokan ódzkodnak a külföldi cégalapítástól, nem ismerik meg a rendelkezésre álló és a feltételeket. Ha mégis valaki ebben gondolkozik, mindenképp kérje szakember tanácsát!

Alapvetően két módja van a külföldi cégalapításnak. Az egyik, ha egy, már létező céget vásárolunk meg. Ez lehet egy olyan külföldi vállalkozás, amely kezdetben jól működik, később azonban nem hozott annyi hasznot, vagy akár csőd közel van is, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet felvirágoztatni akár profilváltással, vagy egy kis odafigyeléssel.

A másik lehetőség, ha új céget alapítunk külföldön. Ezen akkor érdemes elgondolkozni, ha van egy kivételes üzleti ötletünk, ami még nincs jelen a közelben vagy adott településen, vagy ezt az ötletet egyedi módon kívánjuk megvalósítani. Ha az Európai Unión belül szeretnénk céget alapítani, akkor több kedvezményt és támogatást is részesülhetünk, ezeknek érdemes utánanézni. EU – s állampolgárként nem túl bonyolult dolog új céget vagy fiókot alapítani más Uniós országban. A külföldi cégalapítás két fajtáját ismerjük, az offshore-t és az onshore-t. Az offshore-ról már írtunk régebben, az a lényege, hogy nem végeznek üzleti tevékenységet abban az országban, ahol a céget megalapították. Székhely fenntartása sem szükséges, és sokkal egyszerűbb az adminisztráció.

Az onshore cégek főleg olyan országokban működnek, ahol nincs adókedvezmény, de gazdasági fejlettség elég magas, ilyenkor érdemes alvállalkozókkal dolgozni. Fontos tudni, hogy ezekben az országokban az állami ellenőrzés gyakoribb, így gyakran számíthatunk ellenőrzésre. Az onshore vállalkozásoknak szükségük van a székhely fenntartására, éppen ezért lehetőség nyílik a tartózkodási engedély igénylésére, szemben az offshor-ral, ahol erre nincs mód.

 

Azt tanácsoljuk, hogy a végleges döntés előtt kérje ki a szakembereink véleményét, mert utólag nehéz korrigálni egy hibás lépést, arról nem is beszélve, hogy nagyobb költséggel is jár.

Web: https://nemzetkozicegalapitas.com

süti beállítások módosítása